Mihai Eminescu: Luceafarul - Az Estcsillag (részlet, Kiss Jenő fordítása)

A fost odata ca-n povesti,
A fost ca niciodata,
Din rude mari imparatesti,
O prea frumoasa fata.

Si era una la parinti
Si mindra-n toate cele,
Cum e Fecioara intre sfinti
Si luna intre stele.

Din umbra falnicelor bolti
Ea pasul si-l indreapta
Linga fereastra, unde-n colt
Luceafarul asteapta.


Volt, mint mesékben lehetett,
Volt egyszer rég egy drága,
Királyi vérből született
Szépséges-szép leányka.

Apja egyetlen lánya volt,
S tündöklött tiszta fényben,
Mint szentek közt a Szűz, - s a hold
A csillagok körében.

Kilép az íves bolt alól,
Ha sűrű már homálya,
S az ablak közbe áll, ahol
Az est csillagja várja.

(...)

- "Dar cum ai vrea sa ma cobor?
Au nu-ntelegi tu oare,
Cum ca eu sunt nemuritor,
Si tu esti muritoare?"

- "Nu caut vorbe pe ales,
Nici stiu cum as incepe -
Desi vorbesti pe inteles,
Eu nu te pot pricepe;

Dar daca vrei cu crezamint
Sa te-ndragesc pe tine,
Tu te coboara pe pamint,
Fii muritor ca mine."

- "Tu-mi ceri chiar nemurirea mea
In schimb pe-o sarutare,
Dar voi sa stii asemenea
Cit te iubesc de tare;

Da, ma voi naste din pacat,
Primind o alta lege;
Cu vecinicia sunt legat,
Ci voi sa ma dezlege."


- "Azt várnád, én jöjjek le, én?
Ilyent szív hogy remélhet?
Hisz te halandó vagy, szegény,
S én halhatatlan élet!"

- "Az ékes szót nem ismerem,
Nehéz úgy szólni nekem -
Bár érthetőn beszélsz velem,
Hogy mit mondasz, nem értem.

De hogyha azt kéred: szivem
Hűen szeressen szintén,
Úgy szállj a földre, bármilyen,
És légy halandó, mint én."

- "A halhatatlan életem
Egy csókért elcseréljem?
Hát lásd, mi vagy te énnekem,
Mint izzik szenvedélyem:

Bünösként újra támadok,
Más törvény lesz a gondom;
Örök lét rabláncán vagyok,
De béklyóit megoldom."

(...)

- "Daca nu stii, ti-as arata
Din bob in bob amorul,
Ci numai nu te minia,
Ci stai cu binisorul

Cum vinatoru-ntinde-n cring
La pasarele latul,
Cind ti-oi intinde bratul sting
Sa ma cuprinzi cu bratul;

Si ochii tai nemiscatori
Sub ochii mei ramiie...
De te inalt de subsuori
Te-nalta din calciie;

Cind fata mea se pleaca-n jos,
In sus ramii cu fata,
Sa ne privim nesatios
Si dulce toata viata;

Si ca sa-ti fie pe deplin
Iubirea cunoscuta,
Cind sarutindu-te ma-nclin,
Tu iarasi ma saruta."


- "Ha nem tudod, leírhatom
Apróra a szerelmet,
Csak meg ne sértődj, angyalom,
Csak őrizd meg türelmed.

Miként a madarász teszen,
Ha hurkot vet ki lopva,
Mikor kinyújtom bal kezem,
Fogj át, simulj karomba,

És így merülj szememben el,
Ne pillogj zavarodban...
S ha két kezem hozzám emel,
Állj lábujjhegyre nyomban;

Mikor rád hajtom arcomat,
Légy arccal felfelé te,
Hadd nézzük egymást ily sokat,
Emésztő tűzben égve;

S hogy tisztában légy teljesen
Minden szerelmi jókkal,
Ha megcsókollak kedvesen,
Te válaszolj rá csókkal."

(...)

- "De greul negrei vecinicii,
Parinte, ma dezleaga
Si laudat pe veci sa fii
Pe-a lumii scara-ntreaga;

O, cere-mi, Doamne, orice pret,
Dar da-mi o alta soarte,
Caci tu izvor esti de vieti
Si datator de moarte;

Reia-mi al nemuririi nimb
Si focul din privire,
Si pentru toate da-mi in schimb
O ora de iubire...

Din chaos, Doamne,-am aparut
Si m-as intoarce-n chaos...
Si din repaos m-am nascut,
Mi-e sete de repaos."

- "Hyperion, ce din genuni
Rasai c-o-ntreaga lume,
Nu cere semne si minuni
Care n-au chip si nume;

Tu vrei un om sa te socoti,
Cu ei sa te asameni?
Dar, piara oamenii cu toti,
S-ar naste iarasi oameni.

Ei numai doar dureaza-n vint
Deserte idealuri -
Cind valuri afla un mormint,
Rasar in urma valuri;

Ei doar au stele cu noroc
Si prigoniri de soarte,
Noi nu avem nici timp, nici loc,
Si nu cunoastem moarte.

Din sinul vecinicului ieri
Traieste azi ce moare,
Un soare de s-ar stinge-n cer
S-aprinde iarasi soare;

Parind pe veci a rasari,
Din urma moartea-l paste,
Caci toti se nasc spre a muri
Si mor spre a se naste.

(...)

Si pentru cine vrei sa mori?
Intoarce-te, te-ndreapta
Spre-acel pamint ratacitor
Si vezi ce te asteapta."


- "Atyám, oldozz fel engemet,
Nyomaszt a zord öröklét,
S én áldom érte szent neved,
És tisztellek fölöttébb.

Ó, bármit kérj, Uram, csak adj
Nekem más, földi sorsot,
Hisz lét s halál forrása vagy,
Hisz mindkettőt te osztod.

Vedd vissza örök életem,
Szemem tüzét is elvedd,
S cserébe értük adj nekem
Egy órányi szerelmet...

Uram, a Káosz szült, a jó,
Hadd éljek újra benne...
A csend hozott világra - ó,
Úgy szomjazom a csendre."

- "Hyperion, kit szült a mély,
Mint új külön világot,
Te képtelen csodát ne kérj,
Oly jelt, mit ki se látott;

Ember szeretnél lenni te?
Hozzá hasonló árva?
Hisz elpusztul mindegyike,
És más lép majd nyomába.

Csak légvár az, mit raknak ők
Hiú eszményeikből -
Ha egyik hullám sírba dőlt,
Más hullám tör megint föl.

S míg egyikük jó sorsot ér,
A másiké kegyetlen -
Számunkra nincs idő, se tér,
S a halál ismeretlen.

Az örök tegnap méhe szül
Új mát, meghalni újra,
Ha messze fönt egy nap kihül,
Már új támad kigyúlva,

Létük örök - mind úgy veszik,
De jó a zord, üres vég;
Minden meghalni születik,
S meghal, hogy megszülessék.

(...)

S kiért halnál meg, mondd, kiért?
Térj vissza; ha sugárod
Megint a bolygó földre ért,
Majd meglátod mi vár ott."

(...)

- Ce-ti pasa tie, chip de lut,
Dac-oi fi eu sau altul?

Traind in cercul vostru strimt
Norocul va petrece,
Ci eu in lumea mea ma simt
Nemuritor si rece.


- Agyag-báb, mit bánod: ki vár,
Hogy én vagy más becéz-e!

A földi élet szűk terén,
Üdv, mámor állhatatlan.
Az én köröm tág, s benne én:
Hideg és halhatatlan.